2013. március 31., vasárnap

Csipkeszekrény

Volt egyszer egy papírmasé szekrény.
Gesszóval bevonva. (ki tudja, hogy mi az?)

Ráragasztódott pár csipke.
Tudom, nem látszik jól, de olyan szép itt a fal színe, hogy emiatt most ezzel kezdjük.


Valamikori kispárna széle is idekerült. 



A baba kipróbálta, de nem fért el benne kényelmesen.
Más funkciót kellett találnom a szekrénynek.


Még több csipke ragasztódott rá pisztollyal.
És ezek után ráakasztódtak a fülbevalóim.
Meg pár karácsonyfaszív is átfunkcionálódott.




Ez lett belőle. De persze folyamatosan rakok rá ezt-azt. Egészen jól csillog már.


2013. március 28., csütörtök

Nemezelt madárka

Csipkeszárnyas.

.

Akár gomb is lehetne a szeme. Ezt csak odatettem.


2013. március 27., szerda

Nemezz!

Közelről a harisnyás gombócok
A nemezelés az a műfaj, ami nem annyira való nekem, mint mennyire nem.
Ezért inkább a lustáknak való nemezelés érint meg.
Ez most egy ilyen módszer.
Valahol olvastam egy olyan módszerről, hogy kis gombolyagokat csomóznak harisnyába.
Az én verziómban:
5 cm-es gyapjúfonalakat csomóztam és tettem be a fehér ruhákhoz a gépbe kimosni.
Az eredmény a képeken látszik, de csak még vizes állapotban.
Már van is ötletem, hogy mit fogok készíteni belőle.
Távolról a harisnyás gombócok

Mosás után
Kicsomagolt gombócok

Gombócok a gyönyörű ollóm mögött. Végre ma megtaláltam!

2013. március 25., hétfő

Nyuszi ül a fűben


Papírmasé nyuszi ül a túl korán kinőtt ánizskapor fűben.
Szemeiben tükröződik vissza letűnt idők bútorkárpitjának dicsősége.
Szíve fölött százéves gombot tart a csipke.
Átalakult csomagolópapír a lelke.

2013. március 5., kedd

Fehéren

 Egy fehér-ezüst fülbevaló.



 
Clock Widgets